2009. június 14., vasárnap

Kész a ruci

A Lidl-ben vettem ezt a fonalat még tavasszal...
Rékának kötöttem belőle egy ruhát. Föntről lefele teljesen körbe kötöttem, összevarrni csak az ujjánál kellett. Lassan haladtam, mert a fonal is vékony volt, 4-es tű kellett hozzá, meg a szem is sok volt a tűn, a szoknya alja felé már 400 is. Semmi mintám nem volt a ruhájoz, csak úgy megérzés alapján szaporítgattam, az ujjánál meg fogyasztgattam. Hogy mennyi idő kellett a megkötéséhez ? Hát 20 óráig számoltam, utána meg már nem, ...de legalább 35-40 órába tellett. 340 gramm fonal kellett hozzá, úgyhogy a 40 dekás óriásgombolyagból még maradt is.


....a ruha olyan nagy sikert aratott, hogy már kezdhetek is hozzá egy másikhoz, a kisebbik lányomnak :)

2009. május 16., szombat

Próba

A blogbajokon Kaoka írja, hogy nem sikerült neki ilyen zenét betenni: Kipróbálom :

2009. május 15., péntek

Megjöttek!!!

Eltűntem már egy ideje, látom azóta új olvasóim is lettek. Benézek majd nemsokára mindenkihez, de most még pár hétig nagyon el vagyok foglalva.

De ma megjöttek Gabellától a zoknikötőtűk és nagyon tetszenek. Köszi :)


Ezt a sapit is Gabellánál láttam, ő meg a knitty-ről szedte érdekességként. Muszály egy ilyet kötnöm majd, Lazy Town fun gyerkőceim biztos értékelnék :)

2009. április 22., szerda

Játék Gabellánál

Gabella új honlapot indított, ennek örömére egy jó kis játékkal lepett meg minket, aminek a leírása itt található.
A feladat nem bonyolult.... és hogy mi a fődíj ? Hát ez itt ni :)

Egy csodálatos "Symfonie Wood Kezdő szett" kötőtűkészlet a Knit Pro-tól.
Jelentkezési határidő: május 3. éjfél, le ne késsetek róla :)

2009. április 12., vasárnap

Áldott ünnepeket kívánok!

Itt a húsvét, s jön a nyuszi,
Repül hozzátok egy nagy puszi,
Ölelésem legyen veletek,
Boldog és Áldott húsvétot kívánok mindenkinek!

2009. április 7., kedd

Szilda játéka

Szilda blogja április 10-én 1 éves lesz, ez alkalomból játékot hirdetett.
A résztvevőknek többek között a legemlékezetesebb szülinapjukat kell leírni a blogjukban.

Az én legemlékezetesebb szülinapom a 18. volt :)
Akkor már pár éve a kollégista voltam, és szülinapom általában hétköznapra esett, így olyan igazi családi köszöntés a szülinapom napján nem volt, csak mindig hétvégén.... Tehát nem is készültem rá, és teljesen váratlanul ért a 18. :) Az pont péntekre esett. A moziban épp valami jó filmet vetítettek, így elzarándokoltam a postára, hogy felhívjam anyukámat(akkoriban még nem volt mobiltelefon), hogy a későbbi busszal megyek csak haza, mert mozizunk egyet. Nem értettem, miért olyan csalódott a hangja anyunak, ő meg nem mondta meg, hogy már tűkön ülve várnak :) ...és amikor végre este hazaértem, ott volt a szülinapi torta!!!! Azért volt emlékezetes, mert egyáltalán nem számítottam rá aznap, és nagy-nagy meglepetés volt :) Máig jó érzéssel gondolok rá vissza :)

2009. április 3., péntek

A kötés alapjai - videó

Tagja vagyok a Network kötőklubjának - vagy micsoda, és időnként küldenek hírlevelet.
Egy ilyenről jutottam el a videókhoz.

Ezen itt a kötés alapjai vannak. Kezdés-síma-befejezés. Nekem nagyon érdekes, mert én nem így csinálom egyáltalán, én az ujjamra tekerem a fonalat, és a kötőtűvel csinálom mindazt, amit a videón a hölgy az ujjával tekerget. Ti hogy szoktátok ?




....és fejlődtem is :)
33 words

Speed test

Dorci felülről kötött pulcsija

A tavaly befejezett pulcsim megtetszett a legkisebb (16) lányomnak is, ezért kötöttem neki is egyet az általa választott fonalból és kicsit ...