Rendszeres olvasók

2008. július 22., kedd

Eleje



Az eleje szemről szemre ugyanaz, mint a háta a 38.centiig. Most még a színeket is pont úgy kötöttem, ugyanolyan széles és színű sorokat, mint az elejénél.

A nyakkivágást a 38. centinél kezdtem, és a 47. centiig ( leláncolás) szép kerekre sikerült ez is.


Amikor kész lett, itt is gyorsan felszedtem a nyakánál és megkötöttem a passzét is.

A széle most még kissé cafrangos a sok színváltás miatt, de az összevarrás után ez el fog tűnni.
Meg nem is látszik a széle most jól, mert a síma szemek befelé pördítik mindkét oldalon, így a karöltő helye sem látszik rendesen.

2008. július 21., hétfő

Háta



Először a hátát kezdtem el, 61 szemmel - így 31 cm lett a pulcsi szélessége. 5-ös körkötőtűt használtam végig. Régebben (úgy 20 éve) még a passzét vékonyabb tűvel kötöttem, de azóta valahogy leszoktam róla.


2-8. sor : 1 síma, 1 fordított passzé - ez is csíkos lett. A színeket egy meghatározott sorrendben, de változó szélességben használtam. Amúgy nem muszály ragaszkodni a sorrendhez. Sőt! Én mindig a szélén váltottam a színt, de ehhez sem muszály ragaszkodni.


3 cm, vagyis 8 sor passzé után elkezdtem a mintát :

szélszem-1S- 5F-1S-6F-1S-5F-1S-6F-1S-5F-1S-6F-1S-5F-1S-6F-1S-5F-1S-szélszem

a fonákján meg széleszem-1F-5S-1F-6S-.....-5S-1F-szélszem

ezt a mintát kötöttem a passzéval együtt 30 cm magasságig, majd a karkivágás miatt mindkét oldalon 5-5 szemet leláncoltam. Így már csak 51 szemmel folytattam a mintát.



A nyakkivágást 41 cm-nél kezdtem :


8 soron keresztül szép kerek nyakkivágást sikerült készíteni, így a pulcsi teljes hossza 47 cm. A nyakkivágás passzéja is elkészült, a felszedő sorral együtt 6 sor, az is csíkos lett.

CSÍKOSKA (Itt a következő pulcsi)

Itt a következő pulcsi, ezt egy 4 éves kis rokonunknak Kármennek kötöm, remélem sikerül így látatlanban is eltalálni a méretet. Nagy divat a csíkos, én pedig nagyon szeretek a színekkel játszani, így persze különösen élvezettel válogattam össze kék, sárga, fehér, zöld és narancssárga fonalakat, hogy aztán változó szélességű (1-5 sor) csíkokat kössek belőlük.



A minta sem lett túl bonyolult : 1 síma, 5 fordított, 1 síma,6 fordított, 1 síma, 5 fordított, 1 síma, 6 fordított , stb.

Eredetileg ez a fonákja lett volna, és valami bordásat terveztem, de az 1 szem nem bordázta be, viszont elkerekedett a szemem, hogy a fonákján meg milyen klassz minta alakult ki :)