* * * nem a blog témájához kapcsolódó írás! * * *
"A Hableány május 29-én süllyedt el Budapesten, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon 35-en utaztak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. A balesetet heten élték túl."
Igen, sajnos 2019. május 29-e óta amikor azt a szót halljuk, hogy "hableány", már nem Walt Disney bohókás, vörös hajú Arielje, vagy Andersen tragikus sorsú Kis Hableánya jut eszünkbe, hanem a 28 ember életét követelő hajószerencsétlenség, amely megtörténhetett itt Budapest közepén, a XXI. században, a hajókra felszerelt mindenféle számítógépvezérelt, komoly biztonsági kütyü ellenére is... Az eseményeket most nem szeretném részletezni, mert mindannyian rengeteget hallottunk és olvastunk róla azokban a napokban, és így ismeretlenül is aggódva vártuk, hogy lesznek-e még túlélők az ütközés után közvetlenül kimentett 7 emberen kívül (nem lettek), közben mindannyiunkat magával ragadott, fogvatartott, megrázott és megforgatott ez a (sajnos igaz-)történet, és mindannyian igyekeztünk a rettenetest, az elképzelhetetlent és hihetetlent valahogy magunkban feldolgozni. Édesanyám például két verset is írt erről....
Siratlak
Ott, ott a távolban hullámsíron
visz egy áldozatot a Duna,
selymes vize ringatja, eddig
sötétségben tartotta, de most
a víz felszínére felhozta,
öleli, siratja
Vad viharos éjszakán,
a víz színéről egy nagy hajó
maga alá temette a Hableányt
harmincnyi utassal és a legénységgel
talán hét kimenekült még aznap éjjel
Az utasok más földrészről jöttek meglátni a várost
a Hableányról a panorámát nézni csodálatos,
gondolhatták még az estét is a látnivalókra szánják
végzetes lett a gondolat ez okozta mindannyiuk halálát
Sajnos nem tudja senki se, mikor valahová elindul
épségben haza is érkezik, vagy odaveszik estére
Legyen az országút, vagy a világ másik része
életünk egy veszélyes üzem, kiszámíthatatlan benne sok minden
Az élet meg gyászolja a holtat
szemünk hetek óta a Duna vizén kutatgat
s ha meglesz az utolsó áldozat
talán sokunk lelke megnyugodhat,
de az a májusi este emlékeinkben életünk végéig itt marad
Siratlak.
Kondoros 2019 június 8.
Oláh Péterné Jantyik Erzsébet
A Hableány utasai közül már sokakat azonosítottak, de jelenlegi tudásom szerint még nem teljes a létszám. A Baleset május 29-n történt.
Ma elmentem a Hableány emlékhelyére, ahol emlékhellyé válása óta most jártam másodszor.
Az a rengeteg mécses... és a plüssök... az emberben itt ezen a helyen tudatosodik, hogy ez nem csak egy adrenalinszintet emelő, vagy papírzsepis film volt a TV-ben a sok másik közül, hanem ez a tragédia valóban megtörtént :(
(... és ilyenkor megállunk egy kicsit... magunkhoz térni a sokkhatás alól... )
Konkrét célom volt most, mert volt ott már sok összegyűlt írás és megemlékezés:
(Olvastam,ez itt szintén egy nagyon szép és megható vers, kár, hogy az elélibbentette a szél a szalagot...)
Kegyeletünk leróvásaképpen kiragasztottam én is Édesanyám verseit oda a többi megemlékezés mellé:
Jó korán mentem, hogy ne okozzak látványosságot, ahogy ott ügyetlenkedem a ragasztószalaggal... (ami mindig visszaragad és nem lehet megtalálni azután a kezdetét...)
De a korai időpont ellenére, voltak már turisták a helyen, bár nem sokan, de folyamatosan jöttek-mentek. Egy idősebb úr meg is kérdezte tőlem (angolul), hogy volt-e hozzátartozóm a hajón? Mondtam neki, hogy nem volt, hanem én most egy megemlékező verset hoztam, amit anyukám írt.
Azután, a környéken sétálgatva felfedeztem, hogy szemtanúja is volt az eseményeknek....
....nem is akárki .... hanem maga a Nagy Imre szobor. Nem is tudtam, hogy itt állították fel újra....
SŐT, azt is felfedeztem, hogy az egy nagy csokor vágottvirággal az emlékhely felé sétáló hölgy valószínűleg az egyik közlei virágboltos lehetett, mert a boltja amikor odaértem épp zárva volt, pedig úgy nézett ki, mint aki kinyitott már....
...távolról még láttam, hogy "ragasztótársam" is akadt, aki saját gondolatait tette hozzá a többiekéhez: .
... viszont mire visszamentem lemerült a telefonom, és ezt közelről már nem tudtam lefényképezni.
